J.L Armentrout - Obszidián (Luxen 1. )

J. L. Armentrout

Obszidián (Luxen 1.) 

FÜLSZÖVEG: 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.

Aztán a srác megszólalt.

Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.

A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.

Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.

Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

VÉLEMÉNY

Nagy a könyv ismertségi indexe, ez tagadhatatlan, ugyanakkor engem sose vonzott annyira, hogy bemenjek a boltba és kiadjak érte ikszezer forintot. Mint tudhatjátok a Könyvmolyképzőnél mindig vannak aktuális kedvezmények és olykor, valamilyen alkalomból, kuponkódokat is kaphat az ember, amiket személy szerint azért kedvelek, mert mindig van egy ajándékkönyv a rendelt könyvek mellé. Ez milyen király már, nem? 😎 Na szóval, ami a lényeg, hogy az egyik kuponkód használata után a meglepetéskönyvem nem más volt, mint az Opál, ami a Luxen- sorozat harmadik kötete. Örültem én, örültem, olyannyira, hogy azon gondolkodtam, kinek adjam oda vagy éppen el. Tudjátok hogy van ez, az ember néz egy nagyot, hogy egy sorozat harmadik részét tartja a kezében. Még,ha a második részről lett volna szó, azt mondom, rágja macska, megveszem az első kötetet  és elolvasom, de két részt is vegyek meg látatlanban? Ááá. Nem vitt rá a lélek, de arra se, hogy eladjam a harmadikat. És milyen jól tettem! Fél év csücsükélés után bizony nem porosodott már tovább a polcomon! Egyik nap besétálva a könyvtárba szembejött velem a Luxen- sorozat első kötete, az Obszidián. Egészen pontosan ez négy napja történt, körülbelül. Azóta elolvastam már az Ónixot és bizony az Opálból sincs már sok hátra.

(Szeretlek Katy.. Mindig szerettelek, és mindig szeretni foglak) 

Tüzetesebb véleményem a könyvvel kapcsolatban ilyen is, és olyan is. Maga a történet, hogy űrlények legyenek a központban engem nagyon megragadott, ugyanis tényleg be kell vallani, hogyha meghalljuk az "űrlények" szót, mindig valami zöld kis ufószerűségre gondolunk. Legalábbis addig, amíg el nem olvastuk a Luxen- sorozatot. Utána, ha valaki azt mondja a közelünkben, hogy " űrlény" nekünk felcsillan a szemünk és rávágjuk, hogy: Daemon! Általában Carol barátkozik meg hamarabb a férfi karakterekkel egy könyvben, én elég szkeptikus vagyok velük kapcsolatban, most mégis Daemon volt az első aki megfogott a karakterek közül, és nem Katy. Tudom, nagyon sok mindenki más is így van ezzel. Erre csak annyit lehet mondani, hogy Daemon, az Daemon! 😉

A könyv nyelvezete igen könnyű, hamar olvasható, szinte egy nap,  vagy akár egy fél délután alatt kivégezheti az ember az egész könyvet. A történet pörgős és lendületes. A cselekményszál jórészt részletesen ki van dolgozva. Nekem azért néhol hiányzik egy kicsit tüzetesebb leírás a környezetről, de hát ez legyen a legnagyobb baj, nemde? A szereplők egymáshoz való viszonyában egyfajta "sablont" ugyan felfedezhetünk, ugyanakkor maguk a szereplők  szépen ki vannak dolgozva. Vegyük is sorra őket!

(– Megint nyomozol utánam, látom már. Szerezzek távoltartási végzést? 

– Álmaidban, cica. – Önelégült mosolyt villantott rám. – Azokban már úgyis szerepelek, nem? 

– A rémálmaimban, Daemon – feleltem szemforgatva. – A rémálmaimban!)

Kezdjük a főszereplő lányunkkal Katyvel. Katy karakteréről gondolhatnánk, hogy sablon karakter, de bizony nagyot tévednénk. Hogy " jó kislány"-e? Bizonyos értelemben igen, bizonyosban pedig annál kevésbé. Tetszett, hogy nem reagál az őt ért változásokra se túl hisztérikusan, se lehetetlenül nagy nyugodtsággal. Szeretem ahogy küzd magában a fizikai vágy ellen és a józan ész mellett. Tetszik az is, hogy az írónő az ő személyiségében megtalálta az aranyközéputat. Éles a nyelve, mégsem vagány lány. Nem tűri, hogy sértegessék és nem is futamodik meg. Amit kicsit túlzásnak tartok az az, hogy lehetetlenül sok baleset történik vele(számomra kissé az is, hogy túl sokáig bunkó Daemonnel..amit jó, egy bizonyos szinten megértek, mert Daemon se semmi).  De ennek kifejtését Carolra bízom. Még két pozitívum Katy mellett: könyvmoly és blogíró! Hát kell ennél több, ahhoz, hogy megkedvelj valakit? Szerintem nem. 😃 (A pólóját nekünk is be kell szereznünk!)

(Az én blogom, jobb mint a te vlogod)

Folytatnám a sort Daemonnel.
Kasumihoz hasonlóan, meg magamhoz hűen, először a férfi karaktert kedveltem meg ezen könyv esetén is, és okkal. Zsánerem a fekete haj, a magas fiúk, és a zöld szem sem hátulütő, szóval abszolút vitte a pálmát! A modorával igaz akad némi gond, de ha jól belemélyülünk a könyvbe, és igyekszünk nem csak Katyvel együtt érezni, és átélni azt, hogy mekkora egy tuskó Daemon "velünk", akkor megérthetjük őt, hogy mit miért csinál (és szerintem oka van arra, hogy így viselkedjen Katyvel, ÁM nem ezt a megoldást kellett volna választania. De ez meg már egy másik mese.). Egy szó, mint száz, Daemon egy imádnivaló bunkó, aki okkal bunkó, csak nem így kellett volna rendeznie. Én imádom őt. ☺ De ki nem? 

(mert ez az a kép, ami megérdemli hogy forrással hozzuk...!! /Pepe Toth-Daemon/)

Valamint, köztudott rólam, hogy nem szeretem a szerelmi szálakat könyvekben, viszont Katy, és Daemon! Ennyire még nem drukkoltam senkinek hogy összejöjjön valakivel, mint ebben a könyvben, és még a helyén is volt minden!!! 

A mellékkarakterek közül én csak egyet emelnék ki, ez pedig Dee. Dee szintén egy imádnivaló karakter, egyszerűen kell Katy mellé, valamint Daemon másik fele, imádom a jeleneteket amikben ők hárman vagy épp kettő-kettő felosztásban vannak. Ha nincs ok a vidámságra, Dee biztos belecsempészik egy kis vidámságot a dolgokba, még akkor is ha ő maga  aggódik, szomorkodik.
Katy sulis barátnői, igen érdekesek, ők is aranyosak a maguk módján, bár felettük olykor elsiklottam, sablon karakterek voltak számomra (a többi könyvről nem nyilatkozom).

(West Virginia...Daemon Black már vár rád! Csak macskáknak)

Összességében, az Obszidián egy nagyon, nagyon jól sikerült könyv, és egy igen izgalmas történet felvezetője. Ha elvette volna a kedved az első rész, vagy eddig nem lett volna hangulatod elolvasni, MINDENKÉPP láss neki, megér egy nekifutást, és NE add fel az első könyvnél. Nem..nem szabad, a java még csak most jön! 

(Daemon: Gyönyörűek ma este a csillagok

Kat: Igen, azok.

Daemon: De tudod, hogy még ki gyönyörűbb ennél is?

Kat: *elpirul* Ki? 

Daemon: Én)

IDÉZETEK:

"Daemon számára az érkezésem volt a vég kezdete. Az apokalipszis. A Kat-mageddon."

"– Milyen piszkos kiscica vagy te! -pislantottam. Tagadj! Tagadj! Tagadj!
– Mit mondasz?
– Piszkos – ismételte olyan halkan, hogy tudtam, Dee nem hallhatja.
– Csupa föld. Miért, mit gondoltál?
– Semmit – vágtam rá, és nagyon szerettem volna, ha visszahátrál, egyenesen a pokolba. Daemon ilyen mértékű közelsége nem volt éppen kellemes. 

– Kertészkedek. Ilyenkor az ember piszkos lesz -megrándult az ajka. 

– Sokkal jobb módja is van, hogy valaki piszkos legyen. Na, nem mintha meg akarnám mutatni neked."

"– Látsz valami szépet, cica?
Lesütöttem a szememet, a pillantásom ökölbe szorult kezére esett. Még csak le sem horzsolta a bütykeit.
– Fényt. Fényt láttam.
– Hát, azt mondják az alagút végén fény vár."

"Hűha! Nagyon nehéz volt megőrizni az elszánásomat, hogy ne omoljak a karjába, amikor éppen kedves volt, és úgy nézett rám, mintha én volnék a világon az utolsó darab csoki."

"– Nem mondtam, mert biztosan meggondoltad volna magadat a ruháról – kezdte.
– Mi az? – néztem rá aggodalmasan. – Nagy benne a fenekem?
– Nem! – nevetett. – Remekül néztél ki benne.
– Akkor mi a baj?
Apró mosolya gonoszkássá szélesedett.
– Tudod, a piros Daemon kedvenc színe."

"…Azt mondta, segítsek… defektje van.
Daemon szeme hitetlenkedve kerekre tágult.
– Egy vadidegen odamegy hozzád a sötét parkolóban, te meg fogod magad, és segítesz neki? Régóta nem hallottam ekkora óvatlanságot. – Karba tette a kezét, úgy nézett le rám. – Fogadok, hogy megfontoltan élsz, igaz? Elfogadod a cukorkát a bácsiktól, és beszállsz a kisbuszokba, amikre ki van írva, hogy ajándék kiscicák?"

"– Ha nem jössz, visszaváltozom azzá a seggfejjé, akit nem igazán kedvelsz.
– Bahh. – Csak bámultam a kezét, a gyomrom remegett. – De a kezedet nem fogom meg.
– Miért?
– Mert nem sétálgatok kézenfogva veled, amikor még csak nem is kedvellek.
– Jaj! – Daemon fájdalmas fintorral a szívére szorította a kezét. – Ez fájt."

"– Dee, szerintem azért bámul, mert terveket készít arra, hogyan öljön meg, és hova rejtse a hullámat."