2017. január 31., kedd

Böszörményi Gyula -Leányrablás Budapesten (#Régebbi olvasás 05)

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten
(Ambrózy báró esetei 1.rész) 




Fülszöveg:

Budapest, ​1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

„A szereplők olyan elevenek, szinte lelépnek a lapokról. Elég néhány szó, és megtörténik a csoda: máris a múlt század fordulójának lüktető világvárosában találod magad, különös, borzongató kalandok kellős közepén. Szívből ajánlom egyhangú hétköznapokra és pihentető hétvégékre!” – 
Katona Ildikó, hivatásos könyvrajongó


Andrássy út 1896

"Fogja már fel azzal a jól fésült fejével, báró úr, hogy Hangay Mili nyomra lelt, és mint buldog a lábtörlőt, addig nem ereszti, míg ki nem ráz belőle mindent, ami kell."

Vélemény: 

Azt sem tudom hol kezdjem! Először is, a könyvet Kasumi ajánlotta, és nagyon jól tettem,hogy elolvastam. Nagy reményeket fűztem a könyvhöz, hiszen már a fülszöveg magával ragadott. Nem is kellett csalódnom! Imádom a régi korok világát, valamint a zord detektíveket ... és a detektív regényeket is.
Maga a történet egyszerűen fenomenális. Megkapjuk a millenniumi ünnepségek programlistáját és hangulatát, egy bájos kisasszonnyal együtt, akit el is rabolnak. A könyv korhű, sőt, ennél korhűbb regénnyel nem is igen találkozhat az ember manapság; a kis lábjegyzetek pedig  az ember hasznára válnak, így ha teszem azt, valahol nem szokásod elolvasni, itt bizony el kell, sőt, ajánlom, mert nagyon jók! ( Én inkább úgy fogalmaznék, hogy mindenkinek kötelező a lábjegyzeteket elolvasni, mert nagyon-nagyon jó barátaink! 😍) 



A könyv magával ragadja az olvasót, és szinte látja maga előtt ahogy Budapesten rohangálnak a konflisok, csodálatos korabeli ruhákban pompáznak a járó-kelők, sőt néha  még a szagokat is érezni véli az ember.A nyelvezete is kifejezetten olvasható, nem olyan mint a kötelező olvasmányokban.( Nekem nagy kedvencem a tolvajszleng.  Lehengerelő, hogy a régiek még káromkodni is választékosan káromkodtak! Ez azért elgondolkodtatja az embert!) 

 .


 A helyszínek, mind-mind valósak, márha azóta nem nevezték át (ami a lábjegyzetekben említve van!) és kifejezetten más Budapesten sétálgatni miután az ember elolvasta a regényt. Próbáljátok ki! (Itt egy kis saját tapasztalatot jegyeznék meg: Nem vagyok budapesti. Kisvárosban lakom. A  könyv elolvasása előtt  egyeltalán nem szerettem Pestet. Voltak részei amik tetszettek, de sose izgatott annyira, hogy azt a jó hosszú utat megtegyem csupán azért, hogy fent sétálgassak. Mindez gyökeresen megváltozott, miután kezembe vehettem a Leányrablás Budapesten-t. Azóta vagy négyszer tuti voltunk fent Carol-lal, megnéztük a Széchenyi- emlékművet, megnéztük a Tabánt (, ami bámulatosan szép!) és megnéztük  a Lipótot is ( igaz csak kívülről). Egészen más szemmel jártuk az utcákat,rácsodálkoztunk az épületek szépségére, mikor a vonatom befutott a Keletibe rögtön az jutott eszembe, csak ne akadjak össze zsebtolvajokkal, vagy ne "invitáljanak" a Tabánba egy kártyapartira. Rengeteg olyan megszólalásunk volt, mint: "Hé, nézz oda de gyönyörű az a villa! Szerinted Richárd látta?", "Nézd itt a Lipót, ide zárták be Milit!", és még sorolhatnánk. Töri órán is sokszor néz rám furcsán a tanárom, ahogy a dualizmus tanulása közben  felderül az arcom és azt mondom "Jajj, Istenem!" az Angol Királynő nevének hallatára, ráadásul, ha ez nem lenne elég ,még meg is tudom neki mondani , mi is volt az. Mikor azt kérte ,mondjunk miniszterelnököket a dualizmus idejéből én majd' kiesve a padból rávágtam, hogy Széll Kálmán. Ilyen eset volt az is, mikor azt mondta, hogy soroljuk fel milyen találmányok kerültek szabadalmaztatásra Magyarországon a századforduló idején, én pedig büszkén, csillogó szemmel ki tudtam neki jelenteni, hogy bizony 1896-ban épült meg az első metró Magyarországon. De olyan is előfordult már, hogy  éppen kedves osztálytársam  kérdezte meg tőlem, minden rendben van-e velem , mikor a II. Ipari forradalom találmányai memorizálása közben egyszer csak megkérdezem tőle: " Te, szerinted Mili, ha tehetné vezetne kocsit? ". Egyszó,mint száz Böszörményi Gyula el tudta érni, hogy száz év ne tűnjön messzinek, hogy úgy érezzem, mintha tegnap lett volna és keressem a konflisokat az utcán, gondoljak arra, milyen lehetett az akkor élőknek ( extrém esetben, akár a dédszüleinknek is!) az élet, milyen ruhákat hordtak, elérte, hogy vissza akarjak egy kicsit menni az időben, hogy "megtapasztaljam" Magyarország századfordulóját, hogy Krúdy-t, Ady-t vagy Kosztolányit is ezerszer közelebb érezzem magamhoz. Ezért/ ezekért az élményért/élményekért örökké hálás leszek neki. )



A cselekmény szálak jól vannak kifejtve (már amennyire  az Író úr megtehette,hogy kifejti nekünk) és hagy lehetőséget arra, hogy az olvasó is gondolkozzon az eseteken. Nagyon jól csavarja a történetet,minden apró részlet a helyén van.( Kivéve egyet még a könyv legelején, a báró úr karját illetően, ami első olvasásra talán nem is tűnne fel az embernek, de második olvasásra már  észrevehető volt.)
 Izgalmas és rejtélyekkel van tele, hihetetlenül szórakoztató! A cselekmény két szálon futtatása is remekül sikeredett ( ezáltal még izgalmasabbá, még fondorlatosabbá téve a könyvet). 


A szereplőkkel és a jellemükkel már az elején megismerkedhetünk, (A róluk kialakult kép a folytatásokban változni fog, vagy legalábbis változhat, de már itt is kiteljesednek a maguk módján).



Richárdot az első perctől kezdve imádni lehet a maga zárkózott jellemével. Carolról már tudhatjátok, hogy sokkal hamarabb megbarátkozik a férfi szereplőkkel, mint a nőikkel és ez ennél a könyvnél sem volt másképpen. Engem is lenyűgözött Richárd kiállása, határozottsága és a belőle sugárzó tekintély. Élveztem, ahogy egy báró elevenedik meg előttem csüngő kabátujjával és szép bajszával, amit nagyon szeretek rajta. (Egyébként nem vagyok nagy híve a szakállnak, a bajusznak pedig még annyira se.) Melyik mondatával lopta be magát a szívembe? Szinte a legelsővel, amit a mai napig is tudok fejből: " A véleményét kértem Donáth doktor, és tisztelettel meg is hallgattam azt. Most pedig következzék az, hogy maga hívat nekem egy konflist..."  Sikerült Ambrózy bárónak "behálóznia" azzal a kissé keserű, szomorú, nyomott légkörrel, ami körbeövezi őt és gyermeki rajongásával, mikor egy izgalmas ügyet szimatol. Szeretem benne, hogy báró létére "belevaló", nem félti az életét és nem fél " összekoszolni" a kezét.  Tetszik benne az, hogyha valaki, hát ő nem felületes és képes bizony az érzelmeit száműzni lénye leghátsó kis zugába, helyette pedig a tényekre összpontosít.


Mili ebben a könyvben nem teljesedik ki teljes valójában, de már itt is bezárhatja az olvasó a szívébe éles nyelve és okossága végett. Mili kisasszony szó szerint az első kimondott mondatával vett le a lábamról! A pezsdítő pimaszsága, a vakmerő bátorsága és a határtalan szeretete nővére iránt, azt kell mondjam, csodálatra méltó. Sose hittem volna, hogy többet tud nekem nyújtani a sorozat folytatásában,mint az első kötetben, de bolondság volt ezt gondolnom! A második kötetben és a harmadik kötetben egyaránt hatalmas személyiségváltozáson megy majd keresztül, mindezt úgy, hogy legszerethetőbb tulajdonságait képes lesz megtartani. Szebbnek látom, mint Emmát, de nem a külsőségek miatt, sokkal inkább jelleme és kisugárzása által. Nagyon szeretem azt is, ahogy Richárddal együtt nyomoznak! Vérpezsdítő, mintha egymás mellett kiteljesednének, már azt se tudnám megmondani a nyomozás végére, hogy ki hozott lázba kit. A folyamatos szócsatáikat olvasva pedig hasamat fogva nevettem!


Emmával is hasonlóképp tehet az ember, és az már teljességgel egyénfüggő, hogy a továbbiakban ki hogy viszonyul hozzá, mert igen, sokat fog ő is változni.( "Érdekesség": Mi Emmát mindig szőkének képzeltük. ) 




Betűt szeretnék ejteni a kedvenc "mellékszereplőinkről" is, akik tulajdonképpen nem is annyira mellékszereplők, hiszen szerves részei a történetnek.
 Agáta mamát nagyon szeretem. Idős kora ellenére modern felfogású, özvegy családanya, akiben megvan a kellő bölcsesség. Nő létére pedig rendkívül erős, és  sok mindent megélt, bár ezt inkább csak sejthetjük, hiszen utalás erre,ebben a kötetben legalábbis,csak igen csekély van. Tetszik benne, hogy segíti fiát és nem fél a tettek mezejére lépni. 
Terka néni pedig sokszor a tulajdon nagymamámra emlékezetet folytonos aggódásával, dorgálásával, a helyes étkezés hangsúlyozásával és a kis sértődékenységével, ha valaki a ház lakói közül nem tiszteli meg azzal, hogy elfogyassza főztjét. 
A kis Isti! Nohát, őt semmiféleképpen nem szabad kifelejtenünk a történetből! Cifra káromkodásaival, folytonos jókedvével, kis pimaszságával hihetetlenül szerethető karakter! 
Gáspár bácsi Bogi kutyával is a szívemhez nőtt, mivel nekem is van egy( vagy inkább négy) pulikutyám. Az egyik közülük már nagyon idős. Bogáncs a neve, de mindig csak Boginak hívjuk, így aztán nagyon a szívemhez nőtt a könyvbéli Bogi kutyus is. Gáspár bácsi pedig jótét lélek és idős ember létére nagyon jól bírja az izgalmakat! 
Tarján Vili barátunkat nem véletlenül hagytam a végére!  Benne abszolút megfogott az, hogy valójában élt és az is, hogy riporter volt, ráadásul bűnügyi. Szerettem, hogy kiáll Miliért, de tiszteli a bárót és annak magánéletét. Az egyik legviccesebb és legjószívűbb karakter volt a könyv folyamán. Jómagam teljes mértékig a szívembe zártam. 


Nagyon sok halálesettel találkozhatunk a történetben, és csak remélheti az ember, hogy egyik kedvenc karakterét sem találja a tetemek soraiban. 
A történet vége eléggé elvarratlan, de valljuk be, Böszörményi Gyulából ..vagyis, hogy még jobban belemásszunk, Richárdból, Miliből és Emmából sosem elég, így az ember csak még jobban várja a következő részét a sorozatnak (és még ott sem derül ki minden..sőt!). 


Ha tehetném, az egész sorozatot kötelező olvasmánnyá tenném! Minden meg van benne, ami a diákok figyelmét lekötheti (humor, izgalom, és akár a rejtélyek) valamint nagyon sok mindent tanulhat az ember a korról! Ami, valljuk be, igazán hasznos tud lenni. Mindenesetre ha már iskolában nem, csak így, ismeretlenül, de CSAK ajánlani tudom a könyvet! Nem elég, hogy remek, de még a borítója is csodálatosan néz ki. Megéri könyvespolcra pakolni!

Idézetek: 




"Róza néni azon ősi házisárkányok rendjéből való, akik fiatal leányokat rabolnak, és a barlangjukban halálra hímeztetik őket."




"– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
(…)
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el".



"– Mili kedves, ön holnap délelőtt a fiammal együtt felmegy a villa tetőteraszára, hogy madártávlatból csodálhassa meg Pest látképét, s aztán felállva a kő mellvédre, szépen leveti magát a mélybe! Nos, mit szól hozzá, jó lesz így?!"





"– Hangay kisasszony – hajolt meg felém kimérten, majd lenyomta a kilincset.
Egyből elfogott a pulykaméreg, hogy ilyen félvállról… ekkora közönnyel… szinte az egész villát kitöltő egykedvűséggel üdvözöl.
– Magának is szép napot, báró úr! – mondtam ridegen. – Ha szabad megjegyeznem, ma reggel igen pocsékul méltóztatik festeni!"



"– Fáradjon be, Hangay úr.
– Oda? – sápadt el a könyvkereskedő.
– Én majd idekinn őrködöm, és ha jön valaki, kuvikot utánzok.
– A kuvik csak éjjel szól, báró úr! Nappal az olyan madár aludni szokott.
– Sebaj – rántott a vállán mosolytalanul, s tán kissé sértődötten Richárd. – Akkor majd legfeljebb olyan kuviknak hisznek, aki alvászavarban szenved."




"– Barátod neked a patás Belzebúb, te tintanyaló!"



"– Utál? – kérdezte ő hökkenten.
– Mint az orrába szálló szénport, vagy épp a füle mellett rángatott ködkürtöt – bizonygattam. – Hacsak meglát, nyomban elkomorul, rángatózni kezd az arca, és néha olyanokat vág a fejemhez…
– Tán megbántottad valamivel.
– Alig hiszem. Elvégre papuska tudja a legjobban, hogy milyen kedvesen doromboló cicatermészetem van.
– Az van! Egészen addig, míg valami elő nem csalja a karmocskáidat, mert akkor aztán úgy fújsz és prüszkölsz, ahogy csak bírsz – nevetett csendesen a jó öreg, majd újra csak elkomorult.. – Pont, mint szegény édesanyád és Emma."




"– Édes Bözsim, hát értsd már meg végre: akit torkon szúrnak, az nem hajol le semmiféle virágért, hogy a halála előtt még utoljára megszagolja azt! Különben is, március van! Hol látsz te itt virágot?
– És a művészet szabadsága? – visított a művésznő… (…)
– Majd ha téged döfnek le, Bözsi, akkor szaglászhatsz, míg csak el nem folyik az összes véred – ordította a rendező."




"– Látja, Mili, épp ezért kellett volna a villában maradnia! – csattant fel ingerülten Ambrózy hangja. – A szökése egyszerűen… Absolute dehonestáló!"




"– Na de Richárd…! – sápadt el Tarján.

– Talán mégse kéne így beszélned a kisasszonnyal, már megbocsáss! Ha most párbajképes volnék… – Hagyja csak, drága Vili – legyintettem ajakbiggyeszve, bár ennek hatását sajnos teljességgel tönkretette az arcom elé hulló, vadonatúj kalapháló. – Ambrózy báró már korábban is számos jelét adta annak, milyen kevésre tart engem. – Kevésre?! – fordult felém Richárd. – Hisz mióta csak a konflisom kerekei alá került, mindent magáért tettem! – Sajnos ebből egy mukk sem igaz – magyaráztam tovább csípősen a megkövült újságírónak. – Látszólag valóban értem tesz mindent, de valójában csak a saját nyomozói hiúságát legyezgeti. Ambrózy báró úr nem tűrheti, hogy akár egyetlen rejtély is kifogjon rajta, igaz? De nem ám! Csakhogy közben rám is vigyáznia kell, pedig semmi többnek nem tart, mint zavaró, kotnyeles, bosszantó körülménynek. Nos, drága szerkesztő úr, mikor majd megírja a teljes történetet, kérem, erről se feledkezzék meg!"


"Sára és én rémülten néztünk fel a lépcsősor tetejére, ahonnan csillámló üvegcserepek záporától kísérve egy tagbaszakadt, csíkos mellényt, fekete frakkot viselő komornyik gurult lefelé.
– A Szilárd! – sikkantotta a cselédlány, két kezét a szája elé kapva.
Amint a férfi a lépcső aljára érkezett, odafönn Ambrózy báró alakja jelent meg. Richárd elegáns mozdulattal tette fejére a szürke puhakalapját, két ujjával eligazítva annak karimáját. Ezután kényelmesen elindult lefelé, sétapálcájával minden egyes fokra külön-külön rákoppintva, míg végül meg nem állt a földön fetrengő, tört üvegcserepek által összevagdosott, keservesen nyöszörgő komornyik fölött.
– Egyszer és mindenkorra jegyezze meg, fiam, hogy az Ambrózykat sehonnan nem lehet csak úgy kidobni! – mondta hűvös fensőbbséggel, majd a karját nyújtva kivezetett a Jovanovics-villa parkjából."



Tea ajánlatunk:  

Caffé Latte: Fekete tea, kakaódarabok, csokoládé, pörkölt kávé, jégen szárított joghurtdarabok

A könyvhöz teás jó szórakozást mindenkinek !😏

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése